Menü
Menü
+36 (1/20/30/70) 2-111-111
Menü
A Haltenberger Samu Díjat 2005-ben Nagy András (City 434) kapta
33 évvel ezelőtt, 1972-ben, a Volán taxinál kezdtem a személyszállítást. Itt születtem Budapesten és nagyon jól ismertem a várost. Akkor már 5-6 éves jogosítványom volt. Előtte az Élelmiszerkutatónál voltam személyautó-sofőr. A 11 éves volános „pályafutásomat” 1983-ban a City Taxival cseréltem fel. Akkor még CB-rádióval dolgoztunk, ami a korábbi URH-használatnál azért kissé zajosabb volt, de a magam ura voltam akkortól teljesen. Jó volt a magántaxisok közösségéhez tartozni. Ezért voltam tagja a Budapesti Taxisok Ipartestületének is, ahol az elnökség tagjává választottak. Bár nem szerettem soha a pozíciókat, erre a tíz évig betöltött tisztségre büszke vagyok a mai napig. A célom akkor is az volt, hogy tudjak a kollégáimon segíteni a pozícióimon keresztül is. Ezért vállaltam korábban más társadalmi funkciókat is. Mostanában már inkább csak tisztségek nélkül segítek magánügyekben, személyes ügyekben, közlekedési ügyekben, rendőrségi ügyekben. Ez már 30 éves kapcsolat a kollégákkal, akik hozzám fordulnak bajaikkal, problémájukkal. Ők ezt tudják, és fel is hívnak telefonon, ami pont ezért reggel 6 órától este 11-ig be van kapcsolva.
33 év tapasztalata van mögötted, úgy gondolom, van összehasonlítási alapod a korábbi és a jelenlegi taxizással kapcsolatban. Az nyilvánvaló, hogy sok minden megváltozott, de előnyére vagy hátrányára?
Ha ezt minősítenem kellene, nagyon sok csúnya szót kellene leírnod. A régi idők ebben a foglalkozásban nagyon szépek voltak, és nem azért, mert fiatal voltam. Sajnos már több mint egy évtizede megfordult a világ. Úgy érzem, hogy ennek a szakmának már nincs semmiféle jó oldala, itt már szinte mindenki csak a pénzről beszél. Minden megváltozott, a dolgok nem úgy működnek, mint régen. A korábbi ideális állapotok visszatéréséhez az embereknek kellene megváltozni. Nem csak a taxisoknak, mindenkinek, az utasoknak is. Ma már semmi sem számít, csak a pénz. Ma már az utasok is másképpen állnak hozzánk taxisokhoz. Korábban a gyerekeiket is ránk bízták, vigyük őket ide vagy oda. Vagy a legbizalmasabb családi problémáikat is megosztották velünk. Még a hírességek is. Ma már többnyire csak néhány mondatot váltunk. Ennyi.
Ez nem így normális? Ha egy étterembe bemegy az ember, akkor nem beszélgetni akar a pincérrel, hanem udvariasan, gyorsan kiszolgáltatni magát. Nem lehet, hogy a taxi szolgáltatás is oda került, ahová egyébként a háború előtt sorolták, meg ahol egyébként Európában is van? Vagyis ez egy foglalkozás, amit világszerte sok helyen csak bevándorlók végeznek alkalmazottként, nem túl magas bérezés fejében. A taxis pedig nem lelki szemétláda, nem pszichológus, hanem egyszerű sofőr, aki egyik utcából a másikba szállítja az utast.
Nem! Sokkal több ennél! Jó volt a pincérpélda, mert régen azért az is mondott egy-két kedves szót, ma már nem. Ma már senki sem mond ilyet. Sajnos a taxisok is egyre kevesebbszer használják a jó kapcsolatteremtés ezen egyszerű eszközét. Pedig az emberek boldogabbak lennének, ha időnként egy-egy kedves szót hallanának. A mi szakmánk megítélése is javulna a mosolygós, kedves fuvarosok láttán.
Nem lehet, hogy fáradtabbak a kollégák is? 30 évvel ezelőtt a napi bevétel 5-6 óra alatt simán megvolt, jelenleg ez sokszor 10-14 óra alatt sem termelhető ki.
Ebben tökéletesen igazad van, fáradtabbak az emberek. Mert kell a pénz részletre, tagdíjra, családra, autóra és még nagyon sok mindenre. De közben elvesznek a barátok, a család és a kollégák. Pedig a felsoroltakért hajtanak a taxisok 10-14 órát minden nap. Az emberek elmennek egymás mellett, most már csak a pénzről szól minden. Szerintem ennél rosszabb már nem lehet a helyzet, bár korábban ezt sem hittem volna. Én úgy látom, hogy elmentünk egy olyan irányba, ami már mindenkinek káros. Talán ez a legnagyobb különbség a jelen és a múlt között.