2013 Balogh Sándor

– A Haltenberger Samu-díj nagyon megtisztelő kitüntetés, sőt, miután néhai Demeter Misi barátunk „Taxis Oszkárnak” is elnevezte, így hadd kezdjem a bemutatkozást is úgy, mint ahogy az egy Oszkár-díjastól elvárható: köszönöm feleségemnek, családomnak, munkatársaimnak, barátaimnak, de viccet félretéve, nagyon hálás vagyok azoknak, akik méltónak találtak a Haltenberger Samu-díjra, és javasoltak erre a kitüntetésre. Köszönetem nyilván elsősorban a City Taxi vezetőségének szól.

Gondolom, szerepet játszott kitüntetésedben, hogy egyik alapítója voltál a City Taxinak, ahol immár több mint harminc éve példamutatóan dolgozol. Felmerül a kérdés: honnan jött annak idején az ötlet a maszek taxis csapat alapítására?
– Nézzük a dolgokat sorjában. 1982-ben lehetőséget adtak Magyarországon a maszek taxi beindulására. Azért engedélyezte ezt az akkori állam, mert hiányt akart pótolni. Az valóban abnormális volt, hogy az emberek félórákat vártak taxira, mert olyan kevés autó szolgáltatott az állami szektoron belül. A probléma még a Volán Taxi ’70-es évekbeli megjelenésével sem oldódott meg. Úgy gondolták tehát, hogy e téren is meg lehet engedni a kisipart. Azért ez nem volt ismeretlen, a fodrászok, trafikosok, szerelők között, hogy csak néhány példát említsek, már volt sok maszek is. Tehát amikor megnyílt a lehetőség a privát taxizás előtt, akkor volt köztünk néhány bátor ember, aki fogta magát és kisiparos lett. Ez sokunk szerint kockázatokat is rejtett, így a többség kivárt. Természetesen azért kerestük az alkalmakat esténként a Teleki téren, a Kálvin téren, hogy találkozzunk velük és meséljenek arról, milyen a maszek lét? Ugyanis minket rémisztgettek a Főtaxi akkori vezetői, hogy ezekbe az autókba úgysem ülnek be, kikerülik az utasok. Persze, szerették volna, ha maradunk. De mi esténként ennek pont az ellenkezőjét hallottuk. A volt főtaxisok áradoztak arról, milyen jó is a maszek-világ, micsoda nagy pénzeket lehet csinálni. Mert míg mi, főtaxisok többnyire a borravalóból éltünk – hozzáteszem, nem rosszul – a magántaxisok hozzánk képest is hihetetlen komoly összegeket vittek haza. Ezeken a megbeszéléseken, a Teleki téren ismertem meg a Részegh testvéreket, a Tamást és a Ferit. Sajnos a Tamás már nincs köztünk. Ő akkoriban már foglalkozott a gondolattal, hogy jó lenne egy magántaxis csapatot elindítani. Tehát kérdésedre a válasz: ő volt eredendően a szellemi atyja az egésznek, az ő elképzelése volt egy maszektaxi-központ létrehozása. A Feri, aki taxis volt, a gyakorlati részt vitte. Rövid idő alatt az ötletet tettre váltottuk, és elhatároztuk, kell egy csapat. Majd néhányan, talán 20-25-en, összejöttünk a Balaton étteremben, és kitaláltuk a City Taxit.

Ezek szerint közben kiléptél a Főtaxitól?
– Igen. A kollégák beszámolója meggyőzött és én is kiváltottam a kisiparosi engedélyt. Egy bordó, 1300-as Ladával vágtam neki az ismeretlennek, amit a sógoromtól vettem 3 évesen. Tehát megalapítottuk a City Taxit, ami akkor még semmiféle társasági keret közé nem volt beilleszthető. Nem volt rá szabály. Csak évekkel később kényszerítették ránk a KIOSZ fuvarszervező iroda, majd a kisszövetkezet és még később a szövetkezet besorolást. Akkor mi csak egyszerűen összejöttünk és létrehoztunk egy maszektaxis-csoportosulást, ami persze közös tulajdon volt, és amiben mindenki vállalt valamilyen feladatot. A 36-os Marika volt a tulajdonképpeni névadónk. Ő jól szituált, intelligens hölgyként egyébként egy orvos felesége volt. Jellemző ez is arra, hogy a taxizásban akkor is, ma is, hányféle szegmense található meg a társadalomnak. Így bizony sok többdiplomás ember is ezt választotta megélhetési forrásként. Tehát elkezdtük a szervezést: ki a nyomdába ment, ki a szitázást intézte. Jól emlékszem, amikor kinyomtattuk az első 100 matricát, amit – mivel szemerkélt az eső – a Martinelli téri parkolóházban ragasztottunk fel. Onnan már mint citysek jöttünk ki. Ez volt a start. Aztán a Teleki tér 3-ban, az 5300 CB-hívójú Részegh Tamás lakásában alakítottuk ki az első központunkat. Címeket úgy szereztünk, hogy elrohangáltunk vendéglőkbe, kocsmákba, mindenféle intézményekbe és különböző ismerős cégekhez, ahol leadtuk a telefonszámot, amin minket hívni lehetett. Ott voltam, amikor a Tamás lakásában először megcsörrent a telefon, hogy taxit rendelnének. Tőlünk! Ez egy nagyon emlékezetes pillanat volt. Aztán később, mivel éjjel-nappal túl nagy volt a nyüzsi a Tamásék lakásában, így felköltöztünk ugyanannak a háznak a mosókonyhájába, a padlástérbe. Felvezettük a telefonvonalat, és attól kezdve ott működött a központ. Persze ebben az időben mindenki ingyen dolgozott, és csinált minden szükségeset. Méghozzá lelkesen, szívvel-lélekkel. Például az akkori feleségem volt a telefonos és mellette én adtam ki a címeket a CB-rádión. Mondanom sem kell, ingyen. Beosztottuk egymás között, ki mit és mikor vállal. Ki jön éjszakára, és ki nappalra. Részegh Tamás volt a lelke az egésznek. Még azt is megkövetelte, hogy amikor felvesszük a telefont, abba úgy szóljunk bele, hogy: „tessék parancsolni, ez a CITY taxi”. Tehát kérte, hangsúlyozzuk, hogy rögzüljön a megrendelőkbe, ők most nem mást, hanem a CITY-t hívták. Bár nem hiszek a túlvilági dolgokban, de úgy érzem, hogy a mai napig a Tamás elképzelése, ha úgy tetszik, a „lelke” itt van a City Taxiban. A magas szintű, intelligens hozzáállás a munkához, az utasokhoz a mai napig meghatározza tevékenységünket.

Közben nőtt a létszám és adódtak azért problémák is…
– Kétségtelen. Ahogy emelkedett a létszám, emelkedett az utaspanaszok száma is. Ez óhatatlan. Olyanok is közénk keveredtek, akik nem idevalók voltak. Így akkor kitaláltuk és megalapítottuk a City Taxinál, a tagság jóváhagyásával, a Fegyelmi Bizottságot, aminek évekig én is tagja voltam. Nagyon nehéz idők voltak. Kőkemény csatákat vívtunk, mire sikerült megtisztítanunk a céget a nem közénk valóktól, hogy egy stabil, működőképes csapat jöjjön létre. Érdekes volt nézni, hogy a Cityhez a társadalom minden szegmenséből érkeztek a taxizni vágyók. Például az egyik legjobb barátom, a 11-es Dombai Zoli, akit én vettem fel, gépészmérnökként érkezett hozzánk. El nem tudtuk képzelni, mit keres közöttünk? De sok máshonnan jött diplomás ember is nálunk találta meg számítását. Tehát beindult a dolog, emelkedett a fuvarszám, szépen fejlődtünk, és mindig színvonalas kiszolgálást biztosítottunk az utasok részére. A rendelésszám emelkedése bizonyította, jó úton járunk. És azért így utólag visszanézve, az idő minket igazolt, hiszen a mai napig töretlenül piacvezetők vagyunk. Velünk közel egy időben alakultak cégek, sőt a Budataxi néhány héttel meg is előzött az alakulásban, de ők sok-sok másik céggel együtt eltűntek a főváros életéből. Mi nagyon vigyáztunk a Cityre. A tagság mindig elsőrendű szempontként kezelte, hogy a mienk maradjon a cég. Soha nem engedtük, hogy idegen közénk kerüljön vezetőnek, és csak taxisból lehetett elnök.

Pedig azért voltak próbálkozások a háttérben…
– Voltak, de ezeket mindig nagyon egészségesen lekezeltük. A tagság a legnagyobb viharok közepette is mindig józan tudott maradni. kőkeményen őriztük azt, ami a miénk, a közösségé! Aki pedig nem ide való volt, azt eltávolítottuk magunk közül. Ez az előnyünk ma is a többi céggel szemben: a tulajdonosi szemlélet. Tehát, hogy itt mindenki a magáénak érzi a Cityt. Ezt nem lehet überelni a piacon!

Úgy érzed, mindig jól választott a tagság?
– Igen. Szerencsénk is volt abban, hogy mindig magas tisztességgel, tenniakarással megáldott emberek kerültek vezető pozíciókba. Csak hogy egypár nevet említsek a teljesség igénye nélkül, akikre a mai napig szeretettel emlékszem. Kezdem rögtön Orbán Lajossal, aki ízig-vérig jó taxis volt, ismerte a szakmát, és mint vezető is szívvel-lélekkel csinálta, amit csinált. Meggyőződésem, hogy bár néha nyers volt, de azért nagyon sokat tett a közösségért. Ezúton is kívánok neki még hosszú életet, egészséget! Szeretettel gondolok Polinger Sanyira, Goldstein Robira, vagy például Boda Gyurira, aki nagyon sokáig volt a Reklamációs Bizottság elnöke. Tudom, hogy az ő tevékenysége nagyban közrejátszott abban, hogy itt egy stabil, csibészmentes társaság alakulhatott és működhetett.

Az új kihívások, melyek az utóbbi hetekben jelentkeztek a taxirendelet kapcsán, mennyire teljesíthetők?
– Én örülök, hogy megérhettem ezt a változást! Azt, hogy újra örömmel ülök be az autóba. Hogy elmúlt az utóbbi évtized hánykolódása, szenvedése, amit az olcsó taxi megjelenése okozott. Nem bánt, hogy ma gondban vannak azok, akik éveken keresztül egyre lejjebb vitték az árakat. Mi taxisok pedig kínkeservesen dolgoztunk tovább és próbáltuk túlélni a nem magunk teremtette helyzetet. Én most látom az alagút végét és sajnálom, hogy nem most kezdek taxizni, hogy nem vagyok húsz évvel fiatalabb. Elmúlt, hogy a multik gazdagodtak azon, hogy mi meg feléltük értük az autóinkat. Nagyon-nagyon hálás vagyok Metál Zolinak az új rendért. Őt lehet támadni, kritizálni, de egy biztos: soha senki nem tett annyit ezért a szakmáért, mint ő. Nekem az ő dicséretéhez semmiféle érdekem nem fűződik. Nincs köztünk haveri kapcsolat azon kívül, hogy kollégák vagyunk. Ráadásul ő nappalos, én éjszakás vagyok. Viszont ismétlem: az elmúlt 30 évben soha, senki ilyen eredményesen nem lobbizott a taxis közösség érdekében. Elsősorban a fix tarifára gondolok, még ha ennek bevezetése bizonyos áldozatokkal is jár. Nekem is problémát jelent majd az autócsere, a sárgítás és a többi elvárás. Ám azt mondom, és biztos vagyok benne, nagyon sok taxis is ezt gondolja, hogy végre! Hogy igenis meghozzuk ezt az áldozatot, mert ez biztosítja a továbbélésünket és az emelt fővel való taxizást. A sárga szín eredményezi majd azt is, hogy kiszűrhetjük azokat, akik nem ide valók.

Ahhoz, hogy a rendelet megszülessen, sok-sok politikai támogatás is kellett…
– Egyetértünk! Idáig, az elmúlt évtizedekben minden városvezetés lepasszolta problémáinkat. Csak tárgyalgattak a képviselőinkkel a megoldásra való törekvés leghalványabb jele nélkül. Eszük ágában nem volt segíteni. Ez most alapjaiban változott meg. Tarlós úrnak is tiszta szívből köszönöm, hogy szinte egyedül a vállára vette a taxis probléma megoldását. Vállalta azt a rengeteg támadást, piszkálódást, értetlenséget, ami ezzel járt. A szándékát, hogy ebben a városban végre rend legyen, szerintem nagyon sokunk támogatja. Köszönöm a City jelenlegi vezetésének, hogy segítette és támogatta a Metál Zolit munkájában, és ha kellett, kiállt mellette. Tény, hogy már az éhenhalás szélén voltunk, meg kell nézni a korán megöregedett, lebetegedett kollégákat, a lerobbant autókat. Én azt hiszem, az évek óta tartó küzdelem gyümölcse beérett. És mostantól megint öröm lesz taxizni, amivel ismét pénzt tudunk keresni.

Köszönöm, és gratulálok a kitüntetéshez!