2017 Gyurik Zoltán

A taxizással mikor kerültél kapcsolatba?
– Mindenek előtt kérlek, engedd meg, hogy ezt a kitüntetést édesapámnak Gyurik Pálnak ajánlhassam, aki sajnos már több mint 10 éve nincs köztünk. Ő is taxizott jó egy évtizedet a Főtaxinál. Oly sok minden mellett, a munkához való hozzáállásomat is neki köszönhetem. Sráckoromban nagyon tetszett, amit, és ahogy csinált. Az autóját, ha tehettem, mindig én takarítottam, miközben persze az elgurult kétforintosokat kerestem. Sokszor kértem, hogy vigyen magával, én majd csöndben elleszek a hátsó ülésen. Akkor még szerettem volna azt csinálni, amit Ő.

Mégsem taxis, hanem hajós lettél…
– Hetedikes korom környékén kezdtem azt érezni, hogy hajózni akarok, a vizet mindig nagyon szerettem. A Lékai János hajózási Szakközépiskolában érettségiztem, és utána egyből hajóra is kerültem. Aztán katonaként is maradtam a vízen, a Flotillánál. Itt időközben megszereztem a technikusi képesítést, majd újra a MAHART következett. Közel 10 évig budapesti, illetve dunakanyari sétahajókon, valamint vontatóhajókon dolgoztam. Ez utóbbiakkal regensburgi utakat csináltam, ami általában 2x tíz nap volt, utána tíz nap otthon. De legjobban a sétahajókat szerettem.

Ez izgalmas lehetett. Akkor miért hagytad ott?
– Amikor az első gyermekünket vártuk, akkor én elkezdtem másodállásban a Főtaxinál éjszaka taxizni. Nappal a hajón voltam, úgy este 9-ig, és amikor éjszakára kikötöttünk, vittem ki a kötelet a partra, majd beültem a taximba, felkapcsoltam a „csillárt” és kezdtem a másik műszakot.

Mikor aludtál?
– Hajnalban hazamentem, aludtam úgy 8-ig, és a hajón menet közben is lehetett 1-1 órát pihenni

A hajós foglalkozás nem hozott eleget?
– Akkor minden pénz kellett, első gyerek, lakáscsere. A gyerekkel már nem volt elég a 28 m2. Ekkor jött a rendszerváltás utáni időszak és elkezdett nagyon hanyatlani a MAHART is. A taxinál viszont csak rajtam múlt, hogy mennyit dolgozom, és ezáltal mennyit keresek, de nem is szerettem volna már egy-két 10 napos regensburgi útra elmenni, mert a családot nem akartam itt hagyni. Minden nap látni kívántam őket, és ezért megmaradt a taxi. Egy idő után átmentem főállásba, nappalra.

Milyen autókon dolgoztál?
– ’92 körül a Főtaxinál először a „hagyományos üzletágban” Ladákon és Tipókon. Majd megvettem a 123-as Mercimet és vállalkozó lettem, még mindig a Főtaxinál. Az autókban ezt követően egy Omega jött, amivel 1998-ban a City Taxihoz kerültem, majd még egy Omega, és két Mercedes. A 210-es Merci után váltani akartam, mert nagy volt a fogyasztása és az autó sem hozta a korábbi Mercik szintjét. Így került látótérbe a Toyota Prius.

Hogyan merted bevállalni? Akkor ez a típus még „zsákbamacska” volt. Elterjedt autós körökben, hogy az akkumulátorok hamar tönkre mennek majd, és akkor több milliós kára lesz a tulajdonosnak…
– Kétségtelen, az első időszakban nagyon sokan kételkedtek benne. Amikor a Közgyűlés elé kiálltam, hogy Uraim, ilyen autót kell taxinak venni, már volt egy évnyi tapasztalatom. Elmondhattam, hogy 1-1.2 millió forint volt csak az üzemanyag-megtakarításom, a 210-es Mercihez képest. A szerviz-, és fenntartási költségekről nem is beszélve. Ám akkor még csak kevesen hallgattak rám. Az idő múlásával azonban változott a helyzet, egyre többen látják be, hogy ez üzletileg indokolt lépés, ma is.

Ezek szerint, ha eljön az idő, Priust cserélsz Priusra?
– Nekem ez már a harmadik. Az első Prius II-est közel 3 évig használtam, és ez idő alatt kb.4 milliót spóroltam vele. Majd tudtam venni egy III-as Priust, ami nagy előre lépés volt. Ez már garanciális, tökéletes autó volt. Szintén közel 3 évig dolgoztam vele. Most egy 2015-ös Prius Plus-szom van, amit életem első új autójaként vettem. Nekem ez a típus nagyon bejött, de a világ számos országában is igen nagy számban taxiznak vele. Az Egyesült Államoktól Ausztráliáig szép számmal járják az utakat a Priusok, taxiként. Ma már a Cityben is bőven 200 fölött van a számuk, illetve a számunk.

Mit szóltak az utasok a hibrid autóhoz?
– Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Olyannyira, hogy korábban volt erre egy külön „vendégkönyvem”, amibe bárki beleírhatta véleményét. Színészek, művészek, politikusok is szívesen mondtak így véleményt. Például Till Attila, Presser Gábor, Kéri László, de volt miniszter is, aki pozitívan írt bele. Általában mindenkinek tetszett valamiért.

Úgy tudom az autódban hátul, a középső kartámaszban ásványvíz, továbbá az első ülések fejtámláin papírzsebkendő is elérhető volt utasaid számára. Mire kérdeztél rá, amikor könyvbe írtak utasaid: a többlet szolgáltatásodra, vagy az autódra?
– Mindkettőre. A kezdetben hibrid autóval utazni eleve újdonság volt. Megpróbáltam úgy szolgáltatni, ami kissé szintén elütött a megszokottól. Tettem be ásványvizet és papírzsebkendőt is. Úgy volt minden kitéve, hogy azt egyértelműen használhassák az utasok. Volt, aki ezt természetesnek vette, főként, ha olyan országból jött, ahol már látott ilyet, vagy ehhez hasonlót. De olyan is akadt, aki azt hitte, az előző utas hagyta ott az ásványvizet, és titokban zsebre tette. Legtöbbször, amikor kiderült, hogy ez a szolgáltatásom része, nagyon pozitívan nyilatkoztak. Sokan, mint mondtam, írásban is.

Úgy tudom, a kezdetekben olyan irányba indultatok el, hogy ez egységesen legyen minden Priusszal szolgáltató citys autóban. Aztán ez szép csendben kimúlt.
– Erre a magasabb szintű szolgáltatásra ugyan lenne igény, de be kellett lássam, erre valamilyen okból, nem vagyunk képesek. Az elején ment a dolog, de aztán olyanok is vettek Priust, akik egyértelműen jelezték, hogy nem akarnak ilyet, amit meg tudtam érteni, így valójában elsorvadt az ötlet.

A te ötleted volt a központban egy becsület-könyvespolc kialakítása is, szabadon elvihető könyvekkel.
– Úgy gondoltam, ha az ember sokat áll a sorban, szívesen olvas. Ugyanakkor az otthoni könyvespolc-férőhely véges. Sokaknak van örökölt, vagy több példányban is meglévő könyve, melyet nem akar kidobni, de nem is fér el otthon. Innen jött az ötlet, ha egy hónapban egyszer bemegyek a központba, visszaviszem a becsület-könyvespolcról korábban elvett, és kiolvasott könyvet, választhatok helyette egy másikat. Olyat, amit még nem olvastam. Így sokan juthattunk olvasnivalóhoz úgy, hogy az nem foglal el helyet, és pénzt sem kell érte adni. A könyvek cserélődnek, az állomány szaporodik, tehát úgy tűnik, erre van igény.

Neked az a tapasztalatod, hogy az emberek úgy általában olvasnak? Én úgy veszem észre, hogy ez inkább az idősebbekre jellemző, egyre többen csak a néhány soros híreket keresik, ami ennél hosszabb, azt kikerülik.
– Én kb. tíz évvel vagyok fiatalabb a citysek átlagéletkorához képest, de én is szívesen olvasok. Ez a becsület-könyvespolc nekünk is jó, nem csak az idősebbeknek. Szerintem az olvasás nem kor kérdése. Egyébként elég sokan veszik igénybe ezt a lehetőséget.

Tekintettel arra, hogy több, mint negyed százada taxizol, mi a véleményed a taxizásról? Mi az, amin változtatnál?
– Sok mindenen. A kötelező sárga színen mindenképpen. Feleslegesnek érzem ezt a RAL 1023-as színt, amivel egy autógyár sem hoz ki autót. Ha azt írták volna elő, mint pl. Olaszországban, hogy a taxi alapszíne fehér, amit minden gyár képes produkálni, és erre tetettek volna egy sárga csíkot, vagy mint Spanyolországban, ahol fekete a taxi és csak a két ajtaja sárga, az emberibb, barátságosabb szabályozás lett volna. Nálunk viszont egy olyan színt találtak ki, ami nincs és ez szerintem nem jó. Változtatnék a drosztokon is. Jó lenne, ha nem az íróasztal mögött ülők döntenék el, hogy nekünk – az utcán dolgozóknak – mi a jó. Nem tetszik a hatóságok, és az érdekképviselőink tehetetlensége. Apám idejében a taxis ÚR volt, amit most mondanak ránk az minden csak nem „úr”.

A tarifa megfelelő?
– Maga az árképzés nem megfelelő. Az alapot és a várakozási díjat emelném, a kilométert még nem.

Felmerült, hogy a tarifa szerkezetén kellene változtatni. Be lehetne vezetni a kiállási díjat, az éjszakai és ünnepnapi tarifát.
– Ezen valóban lehetne változtatni. Vannak olyan nyugati országok, ahol átszámítva kb. 1500 forintról indul az óra, ami után viszont egy bizonyos távolságig nem számol az óra. Ezt el tudnám képzelni. Hogy az ember ne menjen 8 kilométert azért, hogy aztán legyen egy 550 forintos fuvarja. Azt nem tudom, hogy megérett-e az ország erre, de ilyeneken lehetne módosítani. Van, hogy kint vagyok hétvégeken és ünnepnapokon is, és ha az eladók, orvosok ünnepnapi pótlékot kapnak, lehet, hogy nekünk is kijárna 10-20% hétvégi prémium. Talán változna a hétvégi taxishiány is.

Neked még CB rádiód is volt, aztán jött az URH, és most a tablet. Megszűnt a válogatás?
– Nem, most van igazán válogatás, az URH-n számottevő válogatás nem volt. Ott, amikor elmondták a címet, az embernek nem volt ideje hosszan mérlegelni, gondolkodni. Nem volt 8 másodperc, mint a tabletnél arra, hogy kell a fuvar, vagy nem. Az URH-n elmondták a címet és az ember használta az agyát. Azonnal kellett dönteni, elérem, mondjuk 2 perccel, vagy nem? Ha lassú voltam, más vitte el. Kiderül ez abból is, ha esetleg valamilyen okból leáll a tablet, sokkal több címet viszünk el. Nem tudom, hogy akik eldöntötték, hogy ez így legyen, figyelembe vették ezt, vagy sem. Ám abban biztos vagyok, hogy ez nem jó sem az utasnak, sem nekünk. Több az utaspanasz a nem teljesített, vagy fel sem vett fuvarok miatt, mert a taxisnak van ideje mérlegelni, hogy erre a címre megyek, arra meg nem. Mondom, a feldobásoknál erre nem volt idő. Tized másodpercek alatt kellett nyomni. Ezt is íróasztal mögött döntötték el. Nem gondolt senki arra, hogy mi TAXISOK vagyunk? A taxizás pedig nekünk azt jelentette, hogy utca-házszám szerint ismertük a várost, vagy annak jelentős részét. Nyomtunk, mentünk, sokszor még az utas bent ült, de mondtak egy új címet és már előre felvettük. Ez a munka tett bennünket TAXIS-sá. Most, ebben az új rendszerben bárhonnan a világból helyismeret nélkül ide jöhet valaki, aki beül a taxiba, megnyomja a térkép gombot, ha felveszi a címet, ahova odavezeti a navigációs program. Majd az utas bemondja a címet, és azt is csak bele kell ütni a gépbe. De ez már nem taxizás. Ha az ember nem használja a fejét, leépül. Sokan hagyták el a pályát azért, mert a korábban megszerzett tudásukra már nincs szükség, az nem biztosít számukra előnyöket.

Egy ideig reklamás is voltál, de lemondtál. Miért?
– Nagy lelkesedéssel kezdtem el ezt a munkát. Megvoltak a saját elképzeléseim és nem vettem jó néven, hogy egy taxi csomagtartójában tábori szék legyen, amit a kolléga kivesz, ha épp úgy gondolja, és azon ücsörögve várja a következő címet. De nem vettem jó néven azt sem, ha kispárna volt a műszerfalon, amit akkor levett és használt, amikor a kocsiban aludt. De mondhatnám azt is, hogy a jobb első ajtóban ne legyen WC papír. Vagy kiskanalak a jobb hátsó ajtóban, mert máshol már nem fér el. Ennek hangot is adtam. De akkor az a lobbi, amely nem akarta, hogy a reklama ebbe az irányba menjen, elég erősnek bizonyult. Én meg jobbnak láttam visszaadni a megbízást…

Térjünk át a kezdeményezésedre létrejött egyesületre, mely komoly összegekkel támogatja a rászoruló cityseket.
– Az ötlet másokban is megfogalmazódott, vagy felmerült már, mint utólag kiderült. Korábban a pénztárban tettünk le az éppen beteg, megsérült, vagy elhunyt kolléga családjának egy gyűjtőíven keresztül pénzt. Nekem nagyon nem tetszett az, ha valakit jól ismertünk, annak többen tettünk be pénzt, akit nem ismertünk, annak kevesebben. Az is gond, hogy a banki utalások miatt most már egyre kevesebbet megyünk be a központba, vagyis nem is látjuk sokan, ha valami baj van. Én lehettem az, aki a probléma megoldását elvállalta. Létrehoztuk tehát a City Taxisokért Önsegélyező és Társadalmi Összefogás Egyesületet. Ez már évek óta működik, több mint 400 tagunk van. És mivel a díjban, amit kaptam, úgy gondolom jelentősen közrejátszott az egyesület létrehozása is, így ez a díj most nemcsak engem illet, hanem másik 400 cityst is.

Mit nyújtotok tagjaitoknak?
– 1000 forint havi díjat tesz mindenki be. Ezen kívül – közhasznúságunk okán – a felajánlott egy százalékokat is tudjuk fogadni. Annak, aki egy hónapon keresztül nem tud dolgozni, mert beteg lett, megsérült stb, 90 000 forint támogatást tudunk adni. Ha valaki „ne adj isten” meghal, a családjának 200 000 forintos temetési segélyt adunk. Mindenkinek azt mondom, ez nem egy biztosítás, ide ne azért lépjen be, mert magára gondol. Csak az jöjjön közénk, aki úgy gondolja, hogy neki 1000 forintot megér, hogy a kollégájának, ha kell, segítséget tudjon nyújtani.

Ezzel meg is szűnt a pénztáron keresztüli gyűjtés?
– Igen. Az egyébként sem volt törvényes megoldás. Ez most az. A vezetőség társadalmi munkában dolgozik. Két kollégámmal (barátommal) kezdtük, a 187-es Mészáros Istvánnal és a 995-ös Szmuk Ivánnal. Iván azóta, korára való tekintettel, lemondott a vezetőségi feladatokról. Most a 900-as Bősz Péter az, aki ebben a munkában részt vesz. Itt mi nem is látunk pénzt. Az a bankba érkezik és mi is a bankon keresztül utalunk annak, aki rászorul. Egy időben megvonták tőlünk a közhasznúságot, ezért ügyvédet kellett fogadni ennek visszaszerzéséért. Bevételeinkből csak az ügyvédi díjra költöttünk a segélyeken kívül.

A megszokott igazolványképeket úgy tudom a te ötleted alapján cserélték digitálisra.
– Korábban volt egy karton és egy igazolványkép kollégáinkról a központban. Amikor reklamás voltam, úgy gondoltam, hogy mindenkiről képet csinálok úgy, hogy az autója is rajta van. Akkor tudhatjuk ki a kolléga, milyen autója van, és ezt digitálisan lehet tárolni. Amikor autót cserél, a fotót is kicseréljük. Ma már ez a gyakorlat

A nyugdíjba vonulók delegálási lehetősége is a te ötleted volt.
– Az, hogy a szövetkezeti tag nyugdíjba vonulása esetén értékesítheti delegálási jogát, komoly segítség kollégáinknak. Ma már igen szép összeget is kaphat egy nyugdíjba menő kolléga, amit persze mindig a piaci helyzet határoz meg. Az viszont csalódás számomra, hogy ezt a jogot jelenleg még nem lehet bérbe adni. Ezen rugózunk hosszú ideje, vagyis nekem ez a csalódás oldalon jelentkezik. Pedig be kellene látni, egy tisztességesen megállapított, rendszeres havi összeg, amelyért kiadja valaki a számát, jobb nyugdíj-kiegészítés lenne, mint ha egy adott egyszeri összegért eladja azt. Nem beszélve arról, hogy a havi bevétel mellett még mindig megmaradhatna a tulajdonjoga. Ha pedig a csalódásoknál tartunk, számomra csalódás még a székház-ügy is. Nagyon azon voltam, és ma is azon vagyok, hogy saját székházunk legyen, ne pedig béreljük azt. De azt hiszem ez hosszabb harc lesz, mint a Valois család és III Eduárd között kirobbant háború.

Köszönöm a beszélgetést és még egyszer gratulálok kitüntetésedhez!