Kezdőlap » Haltenberger Samu Díj » 2002 Molnár Károly
A Haltenberger Samu Díjat 2002-ben Molnár Károly (City 965 alias Tanár úr) kapta
1949-ben születtem Etyeken. Édesapám gépkocsi vezetőként dolgozott, és már 10 éves koromban magával vitt vidéki útjaira. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy gépkocsivezető vagy gépkocsi szerelő leszek.
Az Általános iskola befejezése után autószerelőnek jelentkeztem, de akkor a vidéki lakcím hátránynak számított. Nem vettek fel, így ipari tanuló iskolába kerültem, és 18 évesen megszereztem jogosítványomat.
A mostani Volán elődjénél helyezkedtem el, tehergépkocsi vezetőként. Budapesten dolgoztam, így ismertem a fővárost; de szívem vágya a taxizás volt.
1972–ben jelentkeztem a Főtaxihoz, itt kezdődött taxis pályafutásom, 2012-ben ennek már 40 éve lesz. Hamar beilleszkedtem, kivívtam kollégáim szeretetét, tiszteletét. Főnökeim is megelégedéssel fogadták kimagasló munkámat, ezért 1975-től kineveztek csoportvezetőnek, mégpedig az új belépő dolgozók oktatásával felkészítésével kellett foglalkoznom. Tizenhat évig oktattam havi szinten 50-60 embert. Innen ered a Tanár Úr becenév, mellyel a mai napig megtisztelnek.
1983-ban, mint legfiatalabb kitüntetett, kiváló munkáért Miniszteri kitüntetést kaptam, az akkori Közlekedési Minisztertől.
1989-ben úgy döntöttem Én is megpróbálom a magán taxizást, és egyéni vállalkozó lettem. Akkor már több magántaxis társaság üzemelt, a Buda Taxinál próbáltam szerencsét, fel is vettek, de már régóta kacsingattam a City Taxi felé. Három évet töltöttem itt.
1993-ban az akkori City Taxi elnöke átcsábított legyek a munkatársa, büszke vagyok erre, valamint a 16-szoros Best Of Díjra, amit a társaság köztük Én is kiérdemeltünk. Sok év eltelt a kezdetek óta, az óta egy újabb korosztály nőtt fel, én is adtam egy munkatársat a fiam személyében.
A Haltemberger Samu díjat elsőként vehettem át 2002-ben munkám erkölcsi elismeréseként, amit köszönök minden kollégámnak. Amikor közölték velem, hogy elsőként kapom meg e díjat örömömben-meghatódottságomban sírva fakadtam.
Aki ma megkapja a Haltemberger Samu díjat szakmája legjobbjának tekinthető.