+36 (1/20/30/70) 2-111-111
Rendeljen most!

2018 Trimmel-Bauer Zoltán

A Haltenberger Samu Díjat 2018-ban Trimmel-Bauer Zoltán (City 50) kapta

Eleve taxisnak készültél?
– Nem, csak szerettem vezetni. 17 éves koromtól van jogosítványom. Az MHSZ keretein belül először korengedménnyel a B, majd egy év múlva az A és C kategória következett. Ezért amikor behívtak katonának, a Határőrség Országos Parancsnokságára kerültem, sofőrnek. Innen a leszerelés után a srácok fele taxisnak ment, a másik fele meg sofőr lett a Belügynél. Én a leszerelés után, ’86-ban, a Volán Taxihoz kerültem. Először ketten voltunk egy taxin, majd kaptam egy autót, amivel már egyedül dolgozhattam.


Milyen autóid voltak, és meddig voltál a Volánnál?
– A Volánnál Daciával, a Citynél először 1.3-as Ladával dolgoztam. Aztán megint Daciák következtek. De volt egy Wartburg kombim is. ’88-ig volános voltam, aztán 3 évig a City Taxi következett, majd átmentem a Gábrielhez, a Molnár Ferenc térre. A központunk a Sárospatak utcában működött. Amikor a Gábriel beindult, nagyon jól ment. Volt ott egy csomó haverom, így visszatekintve is elmondhatom: jó hely volt. Egy idő után, „beugrósként”, éjszaka néha bementem telefonozni a Sárospatakba. Aztán a Gábriel beborult, mert vezetői hittek a többi taxicégnek, és elsőként emeltek árat a piacon, miközben a többiek ezt mégsem tették meg. Így az utasok, majd ezt követően a taxisok is elmenekültek a Gábriel Taxitól. Ahogy mondják: így múlik el a világ dicsősége. Az akkor legnagyobb cég egyik napról a másikra tönkrement. Én pedig gyakorlatilag abbahagytam a taxizást, és ’91 januárjában a Cityhez mentem telefonosnak. Ezt követően jött egy költözés a Zichy Jenő utcából a kispesti Attila utcába. Abban már én is segítettem. Majd egy jó idő után újabb költözés az Attila utcából a Vahot utcába.

Ezt már te bonyolítottad? – Nem, akkor még a Seprényi Gyuszi intézte a műszaki részt, továbbá a 161-es Tibi vitte a hátán a komplex feladatot. Én inkább csak a központtal foglalkoztam. Majd egy idő után szép lassan átvettem az egész műszaki irányítást.

A következő költözést már te irányítottad? – Igen, a Vahot utcából el kellett jönnünk, mert a bérleményt lebontották. A Lurdy házba költözés terhe nagyrészt az elnök, Tamás Miki, és az én vállamra nehezedett.

Pontosan mi a jelenlegi feladatod? – Talán a „mindenes” szóval lehetne legjobban körülírni, mit is csinálok. Hivatalosan jelenleg Műszaki Vezető a titulusom.

A költözések jelentettek egyfajta műszaki előbbre lépést a Citynek? – Természetesen bizonyos mértékig igen. Ám azt látni kell, hogy mi a költözésekől függetlenül folyamatosan fejlesztünk. Egy szerver élettartama a gyár szerint 5-6 év. Mi a biztonság kedvéért 4 évente cserélünk. Ilyenkor természetesen a legkorszerűbbet választjuk és a biztonság miatt többet veszünk belőle. Úgynevezett redundáns rendszerünk van, tehát átfedik egymást a szerverek, azok tükrözve vannak. Ilyen a telefonos rendszerünk is, tehát gyakorlatilag minden duplázva van az adatbiztonság miatt. Amikor a Lurdy házba költöztünk, a szervereket újakra cseréltük, kivéve az alközpontot, mert az még szinte új volt. A gépek nagy részét kisebbekkel váltottuk fel, mert ezek gazdaságosabbak, nagyobb a teljesítményük, mégis kevesebb helyet foglalnak el.

Ezek a berendezések a közeljövő várható kihívásainak is megfelelnek majd? – Mindenféleképpen. Van a rendszerben tartalék, de ahogy mondtam, mi mindentől függetlenül folyamatosan fejlesztünk. A diszpécseri programot is, az applikációkat is.

Amikor a „néma címkiadást” kötelezővé tették, számos probléma merült fel. Megoldódtak? – Lassan kiforr a rendszer. Ám nem lehet olyan megoldást választani, amelyik mindenkinek megfelel. A legfőbb problémát az jelentette, hogy a kollégák magát a „csendes címkiadást” nem akarták elfogadni. Ők a megszerzett szakmai tudásukat szerették volna munka közben kamatoztatni. Többségükben úgy voltak vele, majd ők eldöntik, mire nyomnak és mire nem. Viszont mára rájöttek, hogy aki kényelmesen, nyugodtan akar dolgozni, annak sokkal jobb ez a rendszer, mint a korábbi. Itt nem kell rohanni, nem kell kétpercezni, nem kell az autót tönkre tenni. Nyugalom van. Meg hát azt is vegyük figyelembe, nem csak nálunk öregszik a tagság. Márpedig a korral együtt a kényelemszeretet is arányosan növekszik.

Pedig emlékezetem szerint először pont az idősebb, a komoly szakmai tudással bíró korosztály nehezményezte, hogy nem a megszerzett tudás dönt egy fuvar sorsáról, hanem az aktuális pozíció. Talán mára a nyugalmasabb munka legyőzte a szakmai önérzetet? – A tapasztalat, hogy mára mindenki egy kicsit elkényelmesedett. Navigáció nélkül már szinte nem mennek sehova. Ma már kevésbé ismert helyeket keresve nem nézik meg a térképet, hanem „beütik” a címet. Ez kétségtelenül egyszerűbb, és ehhez már nem kell évtizedes városismeret.

Miután van rálátásod a folyamatokra, szerinted a következő években melyik irányba megy el majd a taxi? Gépek adják majd a címet gépeknek? – Az applikációk biztos tovább fejlődnek. Jobbak, pontosabbak, gyorsabbak lesznek, és valószínűleg többet is kínálnak majd. Viszont az emberi közreműködést a címkiadásban szerintem továbbra sem lehet kihagyni. A városnak olyanok az adottságai, hogy nem tudsz közlekedni, tehát nem tudsz egy olyan rendszert csinálni még a Waze-zel sem, ami naprakész például a lezárásokból, útfelbontásokból, vagy sporteseményekből. Ezelőtt 10 évvel mi már beszéltünk magunk között a csendes címkiadásról, pedig akkor még a BKK elképzelése sehol sem volt. Én akkor azt gondoltam, hogy nem lesz diszpécser sem. De ebbe nem kalkuláltuk be a várost, és azt sem, hogy a kollégák nem minden címet visznek el. A pozíció-meghatározás biztos, hogy fejlődni fog, pontosabb lesz. Bevezetik lassan az európai műhold-rendszert, ami eleve pontosabb, elérhetőbb lesz. Az amerikai GPS mellett itt a Glonass is, amivel az orosz és kínai műholdak is elérhetők. Ma már a tabletek is nyitottak a többi rendszerre.. Ez előtt néhány évvel csak olyan eszközt lehetett venni, amelyek az amerikai GPS-t használták. Ma már van olyan tablet, ami plusz 17 műholddal többet lát. A 100%-os helymeghatározáshoz 7 műholdat kell látni. Ami az önvezető taxit illeti, ahhoz annyi pénz kellene, ami csak a számtanpéldában van. A gödröket, útfelbontásokat, tereléseket nem lehet előre beprogramozni a rendszerbe. Az egyszerű sávtartáshoz, amit ma már minden korszerű autóban kínálnak, jól felfestett forgalmi sávokra lenne szükség. A valóságot mindenki látja, aki a városban közlekedik. Tehát az emberre a központokban és a taxikban is még jó ideig szükség lesz. Szerintem…

Köszönöm a beszélgetést!